 |
chat |
|
|
| | |
|
Menű |
|
|
| | |
|
MÁSOK |
|
|
| | |
|
Mások |
|
2020-ban megjelent a negyedik verseskötetem: Mások címmel. - öt év válogatott verseit tárja az olvasók elé.
"Miért ez a címe?
Sok minden megfordult a fejemben…
Mások vagyunk mindannyian. A megjelenésükben, a gondolkodásunkban, a tetteinkben.
Mások a kapcsolataink: egymás társaságát keressük, kötődünk valakihez, elfogadjuk, vagy elkerüljük a másikat.
Más a szemléletünk, másképpen látjuk a világ történéseit, és a véleményünk is más..."
A 118 oldalas könyv ára: 2500 Ft.
A szerzőtől 1500 Ft
| | |
|
HOLDHEGEDŰ HANGJA 2015. |
|
|
| | |
Megjelent a harmadik verses kötetem 2015
190 oldal / puha kötés
Könyv Műhely
A könyv ára: 2000 Ft
A szerzőtől :1500 Ft
Ajánló
Ligeti Éva harmadik kötetében az érzések hangsúlyosak: a boldogság, az öröm szopránja, majd a csalódottság, a bánat és a gyász baritonja is meg szólalnak. Egyéni meglátásai alapján jeleníti meg az emberi kapcsolatokat, a mindennapok élethelyzeteit, melyek megérintik mindazokat, akik nem kerültek az érzéketlenség fogaskerekei közé. A természet utánozhatatlan csodáinak megjelenítése, érzékeltetése, impresszionista jellegű ecsetvonásai magával ragadják az olvasót. Ajánlom mindazoknak, akik szeretik az igényes kortárs irodalmat.
*
Megjelent a második verses kötetem 2013
198 oldal / puha kötés
http://www.konyvmuhely.hu/konyvek/holdfenykeringo---versvalogatas/!
A könyv ára: 2500 Ft
A szerzőtől: 1500 Ft
Ajánló:
Amikor ez a könyv az olvasó kezébe kerül, először is a címére kapja fel a fejét. Holdfénykeringő. Ez olyan sokat sejtető, könnyedséget sugalló, kíváncsiságot csiklandozó cím, mely arra bíztat, hogy belelapozzunk. S ha beleolvasunk, elkeveredünk az érzések kavalkádjában: szerelem, boldogság, szomorúság, magány, harag, vidámság, félelem, együttérzés, csodálat, kétkedés, fájdalom, öröm, és még számtalan más…
A könyvben olyan különleges csemegét is talál az olvasó, mint a kalligrammák, melyek kép formájában jelenítik meg a témát.
A kötetet lapozgatva Deák Mercédes grafikáiban gyönyörködhetünk.
A könyv borítóját a kiváló festőművész, Tornyai Tibor készítette.
Jó szívvel és bátran ajánlom ezt a könyvet mindenkinek, aki a rohanó, és érzéketlen világunkban egy kis szépségre, érzelemre, és nem utolsó sorban, igazán értékes irodalomra vágyik.
*
http://www.libri.hu/konyv/ausztria-nekunk.html
A kiadó VITIS AUREUS kedvenceként került a könyvbe: Félcipőben
valmint: Kontracímű versem
*
http://husegprogram.kisalfold.hu/katalogus/konyv-ujsag/kisalfold-konyvek
Benne: Lille-Pille című mesém
*
http://www.fna.hu/node/112
Benne: Mákkirálykisasszony című mesém
*
https://bigbandi.hu/A-het-magikus-hangjegy
Benne:Gyöngykisasszony című mesém
*
Első vers válogatásom 2005
49.oldal / puha kötés
Bíborfényben égek című kötet az UNISHER kiadó gondozásában jelent meg.
A természet megfoghatatlan szépsége, az érzések sokszínűsége, az ember léte vagy nem léte. Ezek a gondolatok jelennek meg verseimben. Néhány egyszerű formával - képverssel színesítve – jelent meg első versválogatásom.
ISBN szám: 963 7375 45 7
A könyv ára: 1550 Ft
**************************************
| | |
|
IRODALMI oldalak |
|
|
| | |
|
Hangos versek |
|
|
| | |
|
|
|
MESÉK |
|
|
Lille-Pille
2011.10.30. 21:41
Lille-pille
Volt egy kislány, Dalinka, akinek kistestvére született a tavasszal. Szeretett volna vele játszani, mint a játék babáival, de az anyukája nem engedte.
- Ő még kicsi. Nem tudsz vele játszani. Nem tud járni, beszélni, és nem is érti meg, amit mondasz neki. Mozgasd a színes játékokat, énekelj neki.
Dalinka azt tette, amit anyukája mondott neki, de hamar ráunt. Inkább kiment az udvarra. Jó idő volt. Mirci, a cicájuk, éppen a ház oldalában sütkérezett. Megsimogatta, majd felemelte, és próbálta két lábra állítva sétáltatni. Egy darabig tűrte Mirci, hogy a kislány húzza-vonja, de megelégelte, és egy gyors mozdulattal kisiklott a kezei közül, és elbújt.tvére.Szeretett volna vele játszani, mint a játék babáival, de anya Keresgélte egy ideig, de nem találta. Most mit csináljon?
Bóklászott egy ideig a kertben, aztán kinyitotta a kert kaput és elindult felfedező útjára. A szomszéd kertje mellett megtorpant egy pillanatra, mert a nagy fehér komondor rámordult. Félt tőle, mindig nagy ívben kikerülte.
Ahogy túlért a kerteken, a rétre ért, ahol szép, színes virágok nyíltak. Először csak szedegette a virágot, majd koszorút font belőle, amit a fejére tett. Elképzelte, hogy ő egy királylány.
.
Egyszer csak észrevett egy pillangót. Selymesen csillogó szárnyait széttárta, leszállt az egyik virágra. Csodálatos volt. Dalinkát szinte elvarázsolta a látvány. Szárnyain ovális foltok zöldesen vibráltak. Olyanok voltak a foltok, mint amikor a páva széttárja farktollait, és megmutatja díszeit.
Elbűvölte a látvány. Egyre közelebb, és közelebb ment hozzá. Nem akarta elijeszteni. Még gyönyörködni szeretett volna a látványban.
Mintha csak rá várna. Ahogy kinyújtotta a kezét, nem repült el a pillangó, hanem egyenesen a kézfejére repült. Szárnyaival jelezte, hogy valamit akar. Könnyedén felszállt, körbe röppent a kislány feje fölött, és lassan, virágról virágra libbenve, bíztatta, hogy kövesse.
A kislány a közeli dombok lankáihoz ért. Itt a borok és a fák már olyan sűrűn voltak, hogy csak a közvetlen közelében levő dolgokat látta.
Váratlanul hasra vágódott, és lehorzsolta a térét. Sírásra görbült a szája, de hang nem jött ki a torkán, csak hüppögött. A kisercenő vért egy levélkével letörölte és már fel is pattant, mintha semmisem történt volna. A pillangó még mindig ott repdesett a közelében. Ettől jókedve támadt, úgy érezte nincs egyedül. Kezét lóbálva, szökdécselve ment tovább.
Dalinka a patak csobogására lett figyelmes. Nem kellett sokáig keresgélnie, hamar rátalált. Megszomjazott. A víz fölé hajolt, maszatos térdét, kezét, lemosta. Két tenyerét összefogva merített a patak vizéből és úgy ivott. Mikor látta, hogy a pillangó a víz fölött repdes, és nem tud a patak gyors sodrása miatt inni, Dalinka letépett egy nagyobb levelet, megmerítette, és letette a földre. A pillangó ivott a vízből, majd megmártózott benne és megrázta magát. Egyszerre egy áttetsző lányszerű égi tüneménnyé változott. Lábaival nem érintette a földet, szárnyai a hátán verdestek, selymes csillogású, hosszú ruhája ragyogott a fényben. Kezeit a kislány felé nyújtotta, és csilingelő hangon megszólalt.
- Gyere, ne félj tőlem. Én a pillangó vagyok, akit idáig követtél. Segítettél, hogy inni tudjak, ezért megmutathatom neked magam.
Dalinka szóhoz sem jutott. Csak áll, és bámulta ezt a csodás lényt.
- Milyen szép vagy! Lille-pille - mondta Dalinka.
- A szépség nem minden. Vannak fontosabb dolgok is. Majd rájössz te is, ha figyelsz. Nézd a sebed, már alig látszik! Az a levél, amivel megtörölted a vérző lábad, gyógyító hatású volt. Sokan, még ma is, ezekkel, a növényekkel gyógyítják magukat.
- Gyere, megmutatom neked a kedvenc helyem. Ott nyílnak a limózák. Csak kivételes emberek láthatják. Akinek sikerül a virág nektárjából néhány cseppet inni, azzal csoda történik. Képessé válhat, olyan dolgokra is, amelyet korábban nem tudott megtenni.
A hegytetőn, a sziklák közül bújik elő, csodás kék színű virág. Nehéz rátalálni, mert egy eldugott helyen van, és nehéz odajutni a sűrű bozóttól, gyíkoktól, a sziklafal tele van mindenféle élőlénnyel. Sokan tartanak ezektől az állatoktól, pedig nem is ismerik őket.
Én is szeretném megkóstolni a limóza nektárját! Megmutatod, hogy hol található?
- Igen.
- Mikor indulunk?
- Légy türelmes még egy ideig. Néhány dolgot még meg kell tanulnod, hogy ne érjen váratlanul semmi. Először még szeretnélek megtanítani valamire. Út közben lehet, hogy szükséged lesz rá. Figyelj. Ha bajba kerülsz, valamitől megijedsz, ne sikíts! Próbálj megnyugodni. Az orrodon keresztül szívj be annyi levegőt, amennyit csak tudsz, és szép lassan engedd ki. Szorítsd össze a hüvelyk és mutató ujjad, és mond!
„Nem kell félni, minden rendben,
Szívem nyugodj, maradj csendben!”
- Ha megjegyezted, és meg is tudod csinálni, szólj, és akkor indulhatunk is!
Elindultak, egy szűk ösvényen, a nagy útra. Dalinka a Lille-pille közelében maradt. Egyre magasabbra értek, már a kezével is kapaszkodott. Irigykedve nézte a Lillét, aki ugyanolyan szép volt most is, mint amikor megmutatta magát. Neki meg a ruhája csupa piszok, a kezét felsebezte a kő, haja összekuszálódott az ágaktól.
- Lille-pille! Te olyan könnyedén haladsz, nekem meg minden lépés nehezemre esik.
- Ez igaz. Neked egy kicsit erőlködnöd kell, mert még kicsi, és gyenge vagy. De mire odaérünk, erősebb leszel. Ha elfáradtál, pihenj egy kicsit.
Dalinkának nem kellett kétszer mondani, ott helyben lerogyott a földre. Valami nyirkos, zöld valamire tenyerelt.
- Fújj, mi ez?
- Ez egy gyík farka. Mielőtt a földre huppantál volna, ő is ott volt, és a farkát elhagyva szaladt a bokorba, hogy életben maradhasson.
Dalinka ijedten nézett a Lillére, és siránkozó hangon énekelni kezdett:
Lille, pille, segíts rajtam
Ami történt nem akartam
Tévedésem ne kísérjen
Jóváteszem, megígérem
- Most mit tegyek? Visszarakjam a gyík farkát?
- Azt nem lehet. Szerencsére a gyík képes új farkat növeszteni.
Legközelebb figyelj oda, hogy ne okozz fájdalmat másoknak!
Kis pihenő után, újra útra keltek. Amerre haladtak, a bokrok tele voltak színes bogyókkal. Dalinka mindegyiknél megkérdezte:
- Ez mi? Ehető?
Ami ehető volt, megkóstolta, és ami ízlett, abból a zsebébe tett néhány szemet. Szedett csipkebogyót, erdei málnát – ezek pirosak voltak, és a bal zsebébe tette, szedett kéket: szedret, áfonyát, azokat a jobb zsebébe süllyesztette.
Közben összemaszatolódott a keze, arca.
Amerre mentek épp ott csobogott a patak. Dalinka könnyedén átszökkent rajta.
- Milyen nagyot tudok lépni!
Kicsit vizes lett, de szerencsére a nap még melegen sütött. Hamar megszáradt.
Ahogy mentek tovább, az erdőben érdekes dologra lett figyelmes. Voltak fák, amelyek oldalán zöld párnácskák voltak.
- Ezek hogy kerültek a fára?
- Ezek mohák. Itt érzik jól magukat. A fa északi oldalára telepszenek meg. Aki eltéved az erdőben, így tud tájékozódni, ha eltéved. Te is megtanulhatod az égtájakat. Szembe állsz ezzel a fával, ahol a moha van.
- Arra van észak, ugye! Frissen szerzett tudásának, nagyon örült.
- Van egy egyszerű kis mondóka. Figyelj!
„előttem van Észak,
hátam mögött Dél
balra a Nap nyugszik,
jobbról pedig kél”
Gyorsan megjegyezte. Boldogan szökdécselt tovább. A fűben meglátott egy kis katicabogarat. Kézbe vette, a tenyerére ültette és elkezdett énekelni neki:
„Katicabogárka, szállj el, szállj el,
Jönnek a törökök,
Sós kútba vetnek, onnan is kivesznek,
Aztán tűzbe vetnek, onnan is kivesznek,
Kerék alá tesznek, mindjárt összetörnek”
Mire végig énekelte, addigra elröpült a piros pöttyös katica.
Közben Lille-pille újra pillangóvá változott. Így mutatta az utat tovább. Hamarosan odaérnek ahhoz a helyhez, ahol a limóza található.
Dalinka nagyon izgatottá vált. Szeretett volna minél előbb rátalálni a csodás virágra.
A pillangó előre repült, de a szél egy pókhálóba sodorta, amibe beleragadt. Erőlködött, vergődött, de nem tudta magát kiszabadítani. Dalinka megijedt. Most mit tegyen? Énekelni kezdett
„Nem kell félni, minden rendben,
Szívem nyugodj, maradj csendben!”
Egy vékonyka vesszőt talált, amivel a pókháló egyik felét leszakította a fáról, és a hálóba ragadt pillangó pont az orra elé lendült. Óvatosan kihámozta a ragadós szálak közül a Lillét. Azt hitte, minden rendben lesz, újra tud majd repülni a barátja. De nem. Nehezen vergődve, sikerült elhúzódnia az útról, és egy levélen megpihent.
- Innen egyedül kell tovább menned.
Dalinka haragudott a pókra, agyon akarta taposni, de mégsem tette.
Fogta a vesszőt, és elindult a szirt felé. Nem is vette észre, hogy a pók közben felmászott a vesszőre, és a kislány tudta nélkül a kísérője lett. Útközben, zsebéből sorba előszedte az összegyűjtött gyümölcsöket, és megette.
Amikor megpillantotta a kék virágot a meredek sziklafal tövében, szíve nagyot dobbant. Végre rátalált. Próbálta a magával hozott vesszővel elérni, de nem sikerült. Már majdnem feladta, amikor észrevette a kis pókot, amint a vessző végéről a mélybe ereszkedik a fonálon. Körbefonta az egyik virág kelyhét, úgy, hogy a benne lévő nektár, ki nem folyjon belőle. Dalinka óvatosan felhúzta a vesszővel a virágkelyhet és a pókot. Kezébe vette a limózát. A póknak megköszönte a segítséget és útjára engedte, hadd szőjön magának új pókhálót.
Sietett vissza a pillangóhoz, és megitatta a nektárral. A pillangó visszanyerte erejét, a szárnyain a szemcsék szebben csillogtak, mint korábban. Könnyedén megemelkedett, repdesett a kislány körül, majd tovább repült. Dalinka örült, hogy tudott segíteni.
A hosszú úttól és az izgalomtól nagyon elfáradt, ledőlt egy kicsit pihenni. Nyomban álomba merült.
Közben Dalinka szülei a szomszédokkal együtt mindenhol keresték a kislányt. Ahogy rátaláltak nagyon boldogok voltak. Haza vitték, lefektették.
Amikor Dalinka felébredt, tudta, hogy nem csak álmodta az egészet, de a nagy kalandról senkinek nem beszélt.
Ha akarta látni a pillangót, behunyta a szemét, és már is ott repkedett előtte.
| | |
|
|
|
LEKA |
|
|
| | |
|
Magyarország |
|
|
| | |
|
Versek |
|
|
| | |
|
Kalligramma |
|
Minek is kergetném a múltam árnyékát,
ami már amúgy is a hátam mögé került.
*****************************
A szó kevés
a
szó
kevés
elmondani
mi az, mi fáj
a szó elszáll
akár egy
suhanó
sirály
ma
akár egy
búgócsiga is
lehetnék, kit élet
keze forgat, pedig szeretnék
megállni saját lábamon, botladozva
de a magam útját járni, roskadva bár, mint egy
kapkodva összetákolt épület, inog a lábam is, fejemben
révület,mégis, sorsomról dönthessek saját magam, kábaságom
megtántorít,szédelegve tévelygek tova, hova még lehetne menekülni
magam elől, s előletek, félek, minden nap ígérem, erős leszek
kihívás minden probléma, reménytelen helyzetben is van
kiút, s ha kemény velem az élet, hát, legyen! majd
megmutatom, hogy elbírok minden terhet, nem
kutatom okát a bajnak, cipelem a keresztem
de kallódó álmaimat nem eresztem
hit, remény és szeretet vezérel
érzem minden mozdulat
fáj, ezer sebből
vérzek
a szó
kevés
elmondani
mi az, mi fáj
a szó elszáll
akár egy
suhanó
sirály
2007.01.19.
Megjelent Napút 2008./4. számában
*
Cselló
Hogyan
lesz a csókból
harapás,
könnyhullatásból
kacagás?
Nyárfaligetek sóhaja
kísér
fellengzős óhaja
lilára festi álmaim
és elapasztja vágyaim
fekete fátyol köröttem
és sötét felhő fölöttem
nyögök a szélben
szüntelen
kitépsz
magadból
hűlt helyem
összetört szívem úgy sajog, kopár
kovakő túlragyog, sárgája lazac-vörösre
vált, és behálóz örökre,a magány körém tekereg
elfojtott érzés szendereg, hiába volt az intelem elszakadt
minden hirtelen úgy fáj, hogy álmom összetört, hidegséged
meggyötört,önzésed örök fájdalom,árnyékod mégis vállalom
szerenád helyett, nézz fel rám, hallod a dalom? égbe száll
lejárt lemezem leveszem, s kezedbe teszem hangszerem
pengetett húron hang terem,kallódó álmom keresem
rögtönzött dallam andalít, érzéseimből kanyarít
valami fájó szólamot és a szívedhez szólhatok
cselló hangjait hallgatom, halk szonáta szól,
szeszélyes játékot játszva, beszédes jelzések
onnan erednek,hol kavarognak a vágyak,a
vad ütemek is lágyak, szenvedélyesen ringató
minden rezdülés, izgató s gyönyör hangjai siklanak,
hogy újultan utat nyissanak vak szerelemhez, kedvesem te
kellesz nekem,keresem a hangot, hozzád simulok,érezd a ritmust,
remegek,valami belső szenvedély irányít, melyet kéj fokoz,s a gyönyör
eláraszt mindent,mozdulat nem fáraszt,testünk zenéje dalt fakaszt s mohó
csókod, lám itt maraszt, hátadra karmolt húrokon, ujjam táncol a húsodon,
véred serkenti véremet,nagyszerű érzés az élvezet,felajzott testünk gondola
ringatja lelkünk, s mond, hova lesznek a gyönyör hangjai? zengnek szívünk
harangjai, úgy kalimpál a boldogság, tűzben perzsel a forróság és a halkuló
zenében, feloldódunk tán egészen, frivol mozdulat felgerjeszt, illanó mámor
nem ereszt, virtuóz játék elragad, lélegzetem is elakad, könnyed mozdulat
áthatol,újra megérint, átkarol,fergeteges érzés tombol, egyszerre épít és
rombol, pattanásig feszül a húr, az érintés egyre vadul, élesen sikít,
megremeg, s az utolsó hang fent lebeg, könnyed fátyolként
visszatér a páratlan pillanatér s elengedi a végtelent
kacaja vajon mit jelent?
2006.07.21.
| | |
|
GONDOLATOK |
|
Istenről - A hit az, amit gondolok , nem az ami van.
..............................................
„Akiben van tehetség, köteles azt kiművelni a legfelsőbb fokig, hogy embertársainak mennél nagyobb hasznára lehessen. Mert minden ember annyit ér, amennyit embertársainak használni, hazájának szolgálni tud. Az igazi művészet az emberiség emelkedésének egyik leghatalmasabb eszköze, s aki azt minél több embernek hozzáférhetővé teszi, az emberiség jótevője!”
Kodály Zoltán
--------------------------------------
A szeretet türelmes, jóságos; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr.
**********************************
"Az aggodalom olyan, mint a hintaló,
egyik sem visz sehová."
" Az aggodalom olyan, mint a hintaszék; teszel valamit, de nem jutsz el sehová." Linda Dillow
**********************************
"Fecsegők ellen nem küzdj szavakkal: mindenkinek megadatott a beszéd, a lélek bölcsessége keveseknek."
(Cato)
***********************************
"Úgy élj, hogy ahol vagy ne vegyenek észre, de ahonnan elmentél érezzék hiányát"
-----------------------------------------
"Csak eszednek és lelkednek olvasás útján nyert kincse jelenti az igazi gazdagságot, mert ez nem vész el és nem hagy el soha."
"Az egyszerűség a kifinomultság csúcsa"
(Leonardo da Vinci)
*************************************
"Az ember egyetlen méltósága abban áll, hogy makacsul lázad a sorsa ellen." Albert Camus
************************************
"Ember vigyázz, figyeld meg jól világod:
ez volt a múlt, emez a vad jelen, -
hordozd szivedben. Éld e rossz világot
és mindig tudd, hogy mit kell tenned érte,
hogy más legyen."
************************************
Milyen sivár az a kor, melyben könnyebb e gy atomot szétrombolni, mint egy előítéletet!
(Albert Einstein)
*************************************
Csak akkor nincs esélyed, ha nem adod meg magadnak!
****************************************
„ Bármihez, amit megtehetsz, vagy megálmodsz, fogj hozzá!
A mersészségben zsenialitás, erő és varázslat rejlik." (Goethe)
*
"Nehezebb titkolni a való érzelmeket, mint színlelni a valótlanokat." (La Rochefoucauld)
*
Ha nem mutatják ki a szeretetet, gyakran nem is érzik (Shakespeare)
*
Nézd a' búzakalászt, büszkén emelődik az égnek,
még üres; és ha megért, földre konyíttya fejét.
Kérkedik éretlen kincsével az oskola gyermek,
még a' tellyes eszű Bölcs megalázza magát."
/Verseghy Ferenc/
Megmondom a titkát, édesem a dalnak:
Önmagát hallgatja, aki dalra hallgat.
Mindenik embernek a lelkében dal van,
és a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének,
az hallja a mások énekét is szépnek.
/Babits Mihály/
*
**************************************
René Remacle: A mosoly
A mosoly nem kerül semmibe.
Gazdaggá teszi azokat, akik kapják, s nem lesznek szegények azok, akik adják.
Tartama mindössze néhány pillanat, de szinte egy örökkévalóságon át kell készülni rá.
Senki sem olyan gazdag, hogy megvehetné, senki sem oly szegény, hogy ne érdemelné meg.
A mosoly pihenteti a fáradtat, felbátorítja a félénket.
Nem lehet sem megvásárolni, se kölcsönadni, se ellopni, mert ez olyan valami, aminek csak akkor van értéke, ha adják.
Ha találkozol valakivel, aki nem tud többé mosolyogni, légy nagylelkű: ajándékozd meg mosolyoddal, mert ez senkinek sem olyan fontos, mint éppen annak, aki nem képes mosolyát másnak adni. "
Az életről
Az élet, a halál létezése miatt értelmetlen. Erről nagyon szemléletesen ír Tolsztoj:
"(…) Vagy ha arra a dicsőségre gondoltam, amelyet majd műveim szereznek nekem, azt mondtam magamnak: No jó, híresebb leszel Gogolnál, Puskinnál, Shakespeare-nél, Moliére-nél, a világ valamennyi írójánál és aztán?! És semmit, de semmit sem tudtam rá válaszolni. Megállt az életem. Tudtam lélegzeni, enni, inni, aludni, és nem tudtam nem lélegzeni, nem enni, nem inni, nem aludni, de az élet megszűnt, mert megszűntek az olyan vágyak, amelyeknek a kielégítését ésszerűnek találtam volna. Ha kívántam valamit, akkor előre tudtam, hogy akár kielégítem a kívánságomat, akár nem elégítem ki, úgyse lesz belőle semmi. Ha odajön hozzám egy tündér, és felajánlja, hogy teljesíti kívánságaimat, nem tudtam volna mit mondani... Még arra is képtelen voltam, hogy az igazság megismerését kívánjam, mert sejtettem, hogy mi is az voltaképpen. Az igazság az volt, hogy az élet értelmetlen dolog. Látszólag éltem-éldegéltem, mentem-mendegéltem, mígnem eljutottam egy szakadékhoz, és immár világosan láttam, hogy ott elöl nincsen semmi, csak pusztulás. Megállnom sem lehetett, visszafordulnom se, még a szememet behunynom se, hogy ne lássam, hogy ott elöl semmi sincs az élet, a boldogság káprázatán és igazi szenvedéseken, igazi halálon, a teljes megsemmisülésen kívül... Magam se tudtam, mit akarok, féltem az élettől, szabadulni iparkodtam tőle, de azért még mindig reméltem valamit. És ez akkor történt velem, amikor megvolt körülöttem minden, amit teljes boldogságnak neveznek. Volt jó feleségem, aki szeretett, és akit szerettem, voltak jó gyermekeim, nagy birtokom, amely egyre nőtt, gyarapodott. Tiszteltek, becsültek szeretteim, ismerőseim, az idegenek jobban becsültek, mint valaha, és bízvást minden különösebb önáltatás nélkül azt vélhettem, hogy híres ember vagyok. Ráadásul nem voltam beteg, se testileg, se lelkileg... Ilyen helyzetben jutottam odáig, hogy nem tudtam élni, és a haláltól való félelmem miatt minden ravaszságomat latba kellett vetnem magam ellen, hogy ne fosszam meg magamat az élettől. Ezt a lelkiállapotomat ilyenformán tudtam volna kifejezni: az én életem valami ostoba és rossz tréfa, melyet valaki űz velem. Noha nem ismertem el, hogy engem bárki is teremtett volna, az elképzelésnek ez a formája, hogy tudniillik valaki gonosz és ostoba játékot űzött velem, amikor erre a világra teremtett, a legtermészetesebb volt számomra. Önkéntelenül elképzeltem, hogy valahol van valaki, aki jól mulat, amikor rám néz, és látja, ahogy én - miután harmincnegyven hosszú éven át éltem, tanultam, fejlődtem, gyarapodtam testben-lélekben, most szellemileg teljesen megérve, és eljutva az életnek arra a csúcsára, ahonnan az egészét be lehet látni, úgy állok ezen a csúcson, mint szamár a hegyen, és pontosan tudom, hogy az életben nincs, nem is volt, és nem is lesz semmi. Ő pedig jót nevet. De hát akár van, akár nincs az a valaki, aki kinevet, attól nekem semmiképp se könnyebb. Nem tudtam semmiféle ésszerű tartalmat adni sem akár egyetlenegy cselekedetemnek, sem az egész életemnek. Csak azon csodálkoztam, hogy nem értettem én ezt mindjárt az elején? Hisz mindezt régóta mindenki tudja. Maholnap jönnek a betegségek, elhalálozások (már jöttek is) szeretteimre, énrám, és semmi sem marad bűzön meg férgeken kívül. Műveimet, bármilyenek is, mind elfelejtik előbb-utóbb, és én magam se leszek többé. Hát akkor minek törjem magamat (...) Élni csakis addig lehet, amíg részeg vagy az élettől, de mihelyt kijózanodol, lehetetlen nem látnod, hogy mindez csalás, mégpedig ostoba csalás. Éppen ezért még mulatságosság és szellemesség sincs benne, csupáncsak kegyetlen és ostoba az egész... Réges-rég elmondták már azt a keleti mesét arról a vándorról, akit a sivatagban megtámadott egy bősz fenevad. A vándor a fenevad elől menekülve egy kiapadt kútba ugrik, de a kút fenekén egy sárkányt pillant meg, amely máris tátja a száját, hogy felfalja, s a szerencsétlen - mivel nem mer kimászni, nehogy elpusztítsa a feldühödött fenevad, de a kút mélyére se mer ugrani, nehogy felfalja a sárkány - megkapaszkodik a kút hasadékaiból kinőtt vad bokor gallyaiban, és abban fogódzkodik. A karja gyengül, ő maga érzi már, hogy hamarosan martaléka lesz az enyészetnek, amely immár kétfelől is vár rá, ámde egyre csak tartja magát. Ahogy fogódzkodik, körülnéz, és azt látja, hogy két egér - az egyik fekete, a másik fehér - körüljárja, és alul egyre rágja annak a bokornak a törzsét, amelyen ő csüng. A bokor magától mindjárt letörik, leszakad, és ő a sárkány torkába zuhan. A vándor látja ezt, és tudja, hogy kikerülhetetlenül elpusztul, de mialatt ott csüng, matat maga körül, és a bokor levelein talál néhány csöpp mézet, el is éri a nyelvével, és lenyalja őket. Hát így kapaszkodom én is az élet gallyaiba, jóllehet tudom, hogy elkerülhetetlenül vár a halál sárkánya, mely leselkedik rám, hogy széttépjen, és én nem tudom megérteni, miért jutottam ilyen mártíromságra. És megpróbálom szopogatni azt a mézet, amely régebben vigaszt nyújtott, de ez a méz már nem szerez örömet nekem, a fehér és a fekete egér - a nappal és az éjszaka - pedig alul egyre rágja azt az ágat, amelybe kapaszkodom. Világosan látom a sárkányt, és a méz már nem édes nekem. Csak egyet látok, a kikerülhetetlen sárkányt meg az egereket, és nem tudom elfordítani róluk a tekintetemet! És ez nem mese, hanem színtiszta, vitathatatlan és mindenki számára érthető igazság. (…)"
| | |
|
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
