2024-ben megjelent:  Kifutópályán című 5. verseskötetem. A könyv 150 oldal. Témakörök:  Háború, Covid,  Isten- Család
Remek madár grafikák kerültek a témák közé.
Napjaink megpróbáltatásai, járvány, háborúk, félelem, kiszolgáltatottság. A természet versek üdítőek, a társadalmi problémára mutató versek elgondolkodtatóak.
Első alkalommal olvashatóak isten és a család témában verseim...

2020-ban megjelent a negyedik verseskötetem: Mások címmel. - öt év válogatott verseit tárja az olvasók elé.

"Miért ez a címe?

Sok minden megfordult a fejemben…

Mások vagyunk mindannyian. A megjelenésükben, a gondolkodásunkban, a tetteinkben.

Mások a kapcsolataink: egymás társaságát keressük, kötődünk valakihez, elfogadjuk, vagy elkerüljük a másikat.

Más a szemléletünk, másképpen látjuk a világ történéseit, és a véleményünk is más..."

A 118 oldalas könyv ára: 2500 Ft.

A szerzőtől 1500 Ft

 

Megjelent a harmadik verses kötetem 2015

190 oldal / puha kötés

http://konyvmuhely.hu/konyvek/holdhegedu-hangjai

Könyv Műhely   

A könyv ára: 2000 Ft
A szerzőtől :1500 Ft

Ajánló
Ligeti Éva harmadik kötetében az érzések hangsúlyosak: a boldogság, az öröm szopránja, majd a csalódottság, a bánat és a gyász baritonja is meg szólalnak. Egyéni meglátásai alapján jeleníti meg az emberi kapcsolatokat, a mindennapok élethelyzeteit, melyek megérintik mindazokat, akik nem kerültek az érzéketlenség fogaskerekei közé. A természet utánozhatatlan csodáinak megjelenítése, érzékeltetése, impresszionista jellegű ecsetvonásai magával ragadják az olvasót. Ajánlom mindazoknak, akik szeretik az igényes kortárs irodalmat.

*

Megjelent a második verses kötetem 2013

198 oldal / puha kötés

http://www.konyvmuhely.hu/konyvek/holdfenykeringo---versvalogatas/!
A könyv ára: 2500 Ft
A szerzőtől: 1500 Ft
 

Ajánló:
Amikor ez a könyv az olvasó kezébe kerül, először is a címére kapja fel a fejét. Holdfénykeringő.  Ez olyan sokat sejtető, könnyedséget sugalló, kíváncsiságot csiklandozó cím, mely arra bíztat, hogy belelapozzunk. S ha beleolvasunk, elkeveredünk az érzések kavalkádjában: szerelem, boldogság, szomorúság, magány, harag, vidámság, félelem, együttérzés, csodálat, kétkedés, fájdalom, öröm, és még számtalan más…

A könyvben olyan különleges csemegét is talál az olvasó, mint a kalligrammák, melyek kép formájában jelenítik meg a témát.

A kötetet lapozgatva Deák Mercédes grafikáiban gyönyörködhetünk.

A könyv borítóját a kiváló festőművész, Tornyai Tibor készítette.

Jó szívvel és bátran ajánlom ezt a könyvet mindenkinek, aki a rohanó, és érzéketlen világunkban egy kis szépségre, érzelemre, és nem utolsó sorban, igazán értékes irodalomra vágyik.

*

 http://www.libri.hu/konyv/ausztria-nekunk.html

A kiadó VITIS AUREUS kedvenceként került a könyvbe: Félcipőben

 valmint: Kontracímű versem

 *

http://husegprogram.kisalfold.hu/katalogus/konyv-ujsag/kisalfold-konyvek

Benne: Lille-Pille című mesém

*

http://www.fna.hu/node/112

Benne: Mákkirálykisasszony című mesém

*

https://bigbandi.hu/A-het-magikus-hangjegy

Benne:Gyöngykisasszony című mesém

*

Első vers válogatásom 2005

49.oldal / puha kötés

Bíborfényben égek című kötet az UNISHER kiadó gondozásában jelent meg.

A természet megfoghatatlan szépsége, az érzések sokszínűsége, az ember léte vagy nem léte. Ezek a gondolatok jelennek meg verseimben. Néhány egyszerű formával - képverssel színesítve – jelent meg első versválogatásom.

ISBN szám: 963 7375 45 7

A könyv ára: 1550 Ft

**************************************

Minek is kergetném a múltam árnyékát,
 ami már amúgy is a hátam mögé került.

*****************************

A szó kevés

a

szó

kevés

elmondani

mi az, mi fáj

a szó elszáll

akár egy

suhanó

sirály

ma

akár egy

búgócsiga is

lehetnék, kit élet

keze forgat, pedig szeretnék

megállni  saját lábamon, botladozva

de a magam útját járni, roskadva bár, mint egy

kapkodva összetákolt épület, inog a lábam is, fejemben

révület,mégis, sorsomról dönthessek saját magam, kábaságom

megtántorít,szédelegve tévelygek tova, hova még lehetne menekülni

magam elől, s előletek, félek, minden nap ígérem, erős leszek

kihívás minden probléma, reménytelen helyzetben is van

kiút, s ha kemény velem az élet, hát, legyen! majd

megmutatom, hogy elbírok minden terhet, nem

kutatom okát a bajnak, cipelem a keresztem

 de kallódó álmaimat nem eresztem

hit, remény és szeretet vezérel

érzem minden mozdulat

fáj, ezer sebből

  vérzek

a szó

kevés

elmondani

mi az, mi fáj

a szó elszáll

akár egy

suhanó

sirály

2007.01.19.

Megjelent  Napút 2008./4. számában

*

Cselló
 

Hogyan
lesz a csókból
harapás,
könnyhullatásból
kacagás?
Nyárfaligetek sóhaja
kísér
fellengzős óhaja
lilára festi álmaim
és elapasztja vágyaim
fekete fátyol köröttem
és sötét felhő fölöttem
nyögök a szélben
szüntelen
kitépsz
magadból
hűlt helyem
összetört szívem úgy sajog, kopár
kovakő túlragyog, sárgája lazac-vörösre
vált, és behálóz örökre,a magány körém tekereg
elfojtott érzés szendereg, hiába volt az intelem elszakadt
minden hirtelen úgy fáj, hogy álmom összetört, hidegséged
meggyötört,önzésed örök fájdalom,árnyékod mégis vállalom
szerenád helyett, nézz fel rám, hallod a dalom? égbe száll
lejárt lemezem leveszem, s kezedbe teszem hangszerem
pengetett húron hang terem,kallódó álmom keresem
rögtönzött dallam andalít, érzéseimből kanyarít
valami fájó szólamot és a szívedhez szólhatok
cselló hangjait hallgatom, halk szonáta szól,
szeszélyes játékot játszva, beszédes jelzések
onnan erednek,hol kavarognak a vágyak,a
vad ütemek is lágyak, szenvedélyesen ringató
minden rezdülés, izgató s gyönyör hangjai siklanak,
hogy újultan utat nyissanak vak szerelemhez, kedvesem te
kellesz nekem,keresem a hangot, hozzád simulok,érezd a ritmust,
remegek,valami belső szenvedély irányít, melyet kéj fokoz,s a gyönyör
eláraszt mindent,mozdulat nem fáraszt,testünk zenéje dalt fakaszt s mohó
csókod, lám  itt maraszt, hátadra karmolt  húrokon, ujjam táncol a húsodon,
véred serkenti véremet,nagyszerű érzés az élvezet,felajzott testünk gondola
ringatja lelkünk,s mondd, hova lesznek a gyönyör hangjai? zengnek szívünk
harangjai, úgy kalimpál a boldogság, tűzben perzsel a forróság és a halkuló
zenében, feloldódunk tán egészen, frivol mozdulat felgerjeszt, illanó mámor
nem ereszt, virtuóz játék elragad, lélegzetem is elakad, könnyed mozdulat
áthatol,újra megérint, átkarol,fergeteges érzés tombol, egyszerre épít és
rombol, pattanásig feszül a húr, az érintés egyre vadul, élesen sikít,
megremeg, s az utolsó hang fent lebeg, könnyed fátyolként
visszatér a páratlan pillanatér s elengedi a végtelent
kacaja vajon mit jelent?

2006.07.21.

Istenről - A hit az, amit gondolok , nem az ami van.

..............................................

„Akiben van tehetség, köteles azt kiművelni a legfelsőbb fokig, hogy embertársainak mennél nagyobb hasznára lehessen. Mert minden ember annyit ér, amennyit embertársainak használni, hazájának szolgálni tud. Az igazi művészet az emberiség emelkedésének egyik leghatalmasabb eszköze, s aki azt minél több embernek hozzáférhetővé teszi, az emberiség jótevője!”
Kodály Zoltán

--------------------------------------

A szeretet türelmes, jóságos; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr.

**********************************

"Az aggodalom olyan, mint a hintaló,
egyik sem visz sehová."

" Az aggodalom olyan, mint a hintaszék; teszel valamit, de nem jutsz el sehová."   Linda Dillow

**********************************

"Fecsegők ellen nem küzdj szavakkal: mindenkinek megadatott a beszéd, a lélek bölcsessége keveseknek."

(Cato)

***********************************

"Úgy élj, hogy ahol vagy ne vegyenek észre, de ahonnan elmentél érezzék hiányát"

-----------------------------------------

"Csak eszednek és lelkednek olvasás útján nyert kincse jelenti az igazi gazdagságot, mert ez nem vész el és nem hagy el soha."

"Az egyszerűség a kifinomultság csúcsa"

(Leonardo da Vinci)

*************************************

 "Az ember egyetlen méltósága abban áll, hogy makacsul lázad a sorsa ellen." Albert Camus

************************************

"Ember vigyázz, figyeld meg jól világod:
ez volt a múlt, emez a vad jelen, -
hordozd szivedben. Éld e rossz világot
és mindig tudd, hogy mit kell tenned érte,
hogy más legyen."

************************************

Milyen sivár az a kor, melyben könnyebb e gy atomot szétrombolni, mint egy előítéletet!

(Albert Einstein)

*************************************

Csak akkor nincs esélyed, ha nem adod meg magadnak!

****************************************

„ Bármihez, amit megtehetsz, vagy megálmodsz, fogj hozzá!

A mersészségben zsenialitás, erő és varázslat rejlik." (Goethe)

*

"Nehezebb titkolni a való érzelmeket, mint színlelni a valótlanokat." (La Rochefoucauld)

*

Ha nem mutatják ki a szeretetet, gyakran nem is érzik (Shakespeare)

*
Nézd a' búzakalászt, büszkén emelődik az égnek,
   még üres; és ha megért, földre konyíttya fejét.
Kérkedik éretlen kincsével az oskola gyermek,
   még a' tellyes eszű Bölcs megalázza magát."
/Verseghy Ferenc/

Megmondom a titkát, édesem a dalnak:
Önmagát hallgatja, aki dalra hallgat.
Mindenik embernek a lelkében dal van,
és a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének,
az hallja a mások énekét is szépnek.
/Babits Mihály/

*

**************************************

René Remacle: A mosoly

A mosoly nem kerül semmibe.

Gazdaggá teszi azokat, akik kapják, s nem lesznek szegények azok, akik adják.

Tartama mindössze néhány pillanat, de szinte egy örökkévalóságon át kell készülni rá.

Senki sem olyan gazdag, hogy megvehetné, senki sem oly szegény, hogy ne érdemelné meg.

A mosoly pihenteti a fáradtat, felbátorítja a félénket.

Nem lehet sem megvásárolni, se kölcsönadni, se ellopni, mert ez olyan valami, aminek csak akkor van értéke, ha adják.

Ha találkozol valakivel, aki nem tud többé mosolyogni, légy nagylelkű: ajándékozd meg mosolyoddal, mert ez senkinek sem olyan fontos, mint éppen annak, aki nem képes mosolyát másnak adni. "

Az életről

Az élet, a halál létezése miatt értelmetlen. Erről nagyon szemléletesen ír Tolsztoj:

"(…) Vagy ha arra a dicsőségre gondoltam, amelyet majd műveim szereznek nekem, azt mondtam magamnak: No jó, híresebb leszel Gogolnál, Puskinnál, Shakespeare-nél, Moliére-nél, a világ valamennyi írójánál és aztán?! És semmit, de semmit sem tudtam rá válaszolni. Megállt az életem. Tudtam lélegzeni, enni, inni, aludni, és nem tudtam nem lélegzeni, nem enni, nem inni, nem aludni, de az élet megszűnt, mert megszűntek az olyan vágyak, amelyeknek a kielégítését ésszerűnek találtam volna. Ha kívántam valamit, akkor előre tudtam, hogy akár kielégítem a kívánságomat, akár nem elégítem ki, úgyse lesz belőle semmi. Ha odajön hozzám egy tündér, és felajánlja, hogy teljesíti kívánságaimat, nem tudtam volna mit mondani... Még arra is képtelen voltam, hogy az igazság megismerését kívánjam, mert sejtettem, hogy mi is az voltaképpen. Az igazság az volt, hogy az élet értelmetlen dolog. Látszólag éltem-éldegéltem, mentem-mendegéltem, mígnem eljutottam egy szakadékhoz, és immár világosan láttam, hogy ott elöl nincsen semmi, csak pusztulás. Megállnom sem lehetett, visszafordulnom se, még a szememet behunynom se, hogy ne lássam, hogy ott elöl semmi sincs az élet, a boldogság káprázatán és igazi szenvedéseken, igazi halálon, a teljes megsemmisülésen kívül... Magam se tudtam, mit akarok, féltem az élettől, szabadulni iparkodtam tőle, de azért még mindig reméltem valamit. És ez akkor történt velem, amikor megvolt körülöttem minden, amit teljes boldogságnak neveznek. Volt jó feleségem, aki szeretett, és akit szerettem, voltak jó gyermekeim, nagy birtokom, amely egyre nőtt, gyarapodott. Tiszteltek, becsültek szeretteim, ismerőseim, az idegenek jobban becsültek, mint valaha, és bízvást minden különösebb önáltatás nélkül azt vélhettem, hogy híres ember vagyok. Ráadásul nem voltam beteg, se testileg, se lelkileg... Ilyen helyzetben jutottam odáig, hogy nem tudtam élni, és a haláltól való félelmem miatt minden ravaszságomat latba kellett vetnem magam ellen, hogy ne fosszam meg magamat az élettől. Ezt a lelkiállapotomat ilyenformán tudtam volna kifejezni: az én életem valami ostoba és rossz tréfa, melyet valaki űz velem. Noha nem ismertem el, hogy engem bárki is teremtett volna, az elképzelésnek ez a formája, hogy tudniillik valaki gonosz és ostoba játékot űzött velem, amikor erre a világra teremtett, a legtermészetesebb volt számomra. Önkéntelenül elképzeltem, hogy valahol van valaki, aki jól mulat, amikor rám néz, és látja, ahogy én - miután harmincnegyven hosszú éven át éltem, tanultam, fejlődtem, gyarapodtam testben-lélekben, most szellemileg teljesen megérve, és eljutva az életnek arra a csúcsára, ahonnan az egészét be lehet látni, úgy állok ezen a csúcson, mint szamár a hegyen, és pontosan tudom, hogy az életben nincs, nem is volt, és nem is lesz semmi. Ő pedig jót nevet. De hát akár van, akár nincs az a valaki, aki kinevet, attól nekem semmiképp se könnyebb. Nem tudtam semmiféle ésszerű tartalmat adni sem akár egyetlenegy cselekedetemnek, sem az egész életemnek. Csak azon csodálkoztam, hogy nem értettem én ezt mindjárt az elején? Hisz mindezt régóta mindenki tudja. Maholnap jönnek a betegségek, elhalálozások (már jöttek is) szeretteimre, énrám, és semmi sem marad bűzön meg férgeken kívül. Műveimet, bármilyenek is, mind elfelejtik előbb-utóbb, és én magam se leszek többé. Hát akkor minek törjem magamat (...) Élni csakis addig lehet, amíg részeg vagy az élettől, de mihelyt kijózanodol, lehetetlen nem látnod, hogy mindez csalás, mégpedig ostoba csalás. Éppen ezért még mulatságosság és szellemesség sincs benne, csupáncsak kegyetlen és ostoba az egész... Réges-rég elmondták már azt a keleti mesét arról a vándorról, akit a sivatagban megtámadott egy bősz fenevad. A vándor a fenevad elől menekülve egy kiapadt kútba ugrik, de a kút fenekén egy sárkányt pillant meg, amely máris tátja a száját, hogy felfalja, s a szerencsétlen - mivel nem mer kimászni, nehogy elpusztítsa a feldühödött fenevad, de a kút mélyére se mer ugrani, nehogy felfalja a sárkány - megkapaszkodik a kút hasadékaiból kinőtt vad bokor gallyaiban, és abban fogódzkodik. A karja gyengül, ő maga érzi már, hogy hamarosan martaléka lesz az enyészetnek, amely immár kétfelől is vár rá, ámde egyre csak tartja magát. Ahogy fogódzkodik, körülnéz, és azt látja, hogy két egér - az egyik fekete, a másik fehér - körüljárja, és alul egyre rágja annak a bokornak a törzsét, amelyen ő csüng. A bokor magától mindjárt letörik, leszakad, és ő a sárkány torkába zuhan. A vándor látja ezt, és tudja, hogy kikerülhetetlenül elpusztul, de mialatt ott csüng, matat maga körül, és a bokor levelein talál néhány csöpp mézet, el is éri a nyelvével, és lenyalja őket. Hát így kapaszkodom én is az élet gallyaiba, jóllehet tudom, hogy elkerülhetetlenül vár a halál sárkánya, mely leselkedik rám, hogy széttépjen, és én nem tudom megérteni, miért jutottam ilyen mártíromságra. És megpróbálom szopogatni azt a mézet, amely régebben vigaszt nyújtott, de ez a méz már nem szerez örömet nekem, a fehér és a fekete egér - a nappal és az éjszaka - pedig alul egyre rágja azt az ágat, amelybe kapaszkodom. Világosan látom a sárkányt, és a méz már nem édes nekem. Csak egyet látok, a kikerülhetetlen sárkányt meg az egereket, és nem tudom elfordítani róluk a tekintetemet! És ez nem mese, hanem színtiszta, vitathatatlan és mindenki számára érthető igazság. (…)"